Nyitólap Hírek, akciók Nagy sikert aratott az IPC kézi forrasztási verseny Budapesten

Nagy sikert aratott az IPC kézi forrasztási verseny Budapesten


2017.10.21

Az első Electrosub kiállítás és konferencia kísérő programjaként került  megrendezésre 2017. október 11-13. között Budapesten az IPC kézi forrasztási versenye. A kiállítás három napján 67 (!) lelkes versenyző, 17 diák és 50 profi mérte össze a tudását. 

A feladat egyáltalán nem volt könnyű! Furat- és felületszerelt alkatrészeket kellett beforrasztani, ügyelve a helyes polaritásra. A diákoknál a fő gondot az okozta, hogy a felületszerelt alkatrészek forrasztása egyáltalán nem tananyag. Miért is lenne 2017-ben? Végül is az elektronikai gyártmányok alig 75-80%-a felületszerelt.

Ennek ellenére 17 diákból 10 összeforrasztott áramköre működött. A nyertesek:

1. Tóth Máté, Műszaki Szakközépiskola, Komarno 
2. Márki Bence, Pálfy Vízügyi Szakgimnázium, Szolnok
3. Cumin Gilles, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola

A 3. helyezett teljesen amatőr, 8. osztályos fiú! Őt nem az iskola nevezte, csak kijött a kiállításra, érdeklődésből, és elindult a versenyen.

Az 50 profi indulóból mindössze 8-nak sikerült a munkát úgy befejeznie, hogy az elkészült áramkör kifogástalanul működjön. Ez nem a versenyzők képességét, inkább a feladat nehézségét jelzi. Nagy számú, és kézi forrasztáshoz meglehetősen kicsi, 0402 alkatrész, 0,5 mm lábosztású QFP, SMD és THT LED-ek, alsó hőleadó felülettel rendelkező alkatrész is próbatételt jelentett. Ismerni kellett, melyiket milyen módszerrel lehet forrasztani, ehhez esetenként pákacsúcsot is cserélni kellett.

A feladat komolyságát tükrözték a díjak is. Az első helyezett 300 eurót nyert, és indulási jogot az IPC kézi forrasztási világbajnokságára, amely a müncheni Productronica kiállításon lesz november 17-én. Az IPC az utazást és 2 éjszakára a szállást is fizeti. A díjakat Lars Wallin, az IPC európai képviselője adta át, Regős Péter, a Microsolder Kft. ügyvezető igazgatója kíséretében, aki hatalmas részt vállalt a verseny hazai megszervezésében. 

A profi verseny nyertesei:

1. Bidlek István, Elektromont Kft.
2. Bacsóné Papp Anikó, National Instruments Hungary Kft.
3. Ádám István, Eurocircuits Kft.

Az 1. helyezett munkáltatója, az Elektromont Kft. ezen kívül a elnyerte a Microsolder Kft. különdíját: 300.000 Ft engedményt valamely IPC trénerképző, vagy alkalmazástechnikai szakember-képző tanfolyam árából. A díjat Medgyesi József, az Elektromont Kft. ügyvezető igazgatója vette át.

Aki kilátogat a Productronicára, és pénteken is ott lesz, jöjjön az IPC standjára, és drukkoljon a magyar versenyzőnek!



Képviselt cégek